Alkalmak:
Szomorú szívvel hirdetjük a Testvéreknek, hogy a koronavírus terjedése miatt határozatlan ideig elmaradnak a gyülekezeti alkalmaink.
Elmarad:
A keddi imaóra, szerdán a Hit és... előadássorozat harmadik és egyben záró alkalma, a szombat esti istentisztelet, a vasárnapi istentisztelet, valamint ahogy korábban hirdettük, az egyházmegyei női konferencia is.
Az intézkedés visszavonásig lesz érvényben. Ha változás lesz, azonnal értesítjük a Testvéreket.
tovább
Kedves Testvéreink!
A veszélyhezlyet ideje alatt is tartunk istentiszteleteket a rédei református templomban szombaton 6 órakor és vasárnap 10 órakor, ahogy szoktuk.
Viszont egyházunk ajánlása alapján bevezetünk két óvintézkedést erre a mindannyiunk számára furcsa és nehéz időszakra:
1) Szeretettel kérjük, hogy a templomban csak a közvetlen családtagok üljenek egymás mellett, egyébként mindenki legalább egy méter távolságra üljön a másik gyülekezeti tagtól.
2) A kimenetelkor megszokott kézfogást a következő hetekben mellőzzük.
Lehetőleg mindenki hozza magával saját énekeskönyvét és abból énekeljen.
Az alkalmak után pedig lefertőtlenítjük a kilincseket, a korlátokat és a padokat.
Szeretettel várunk mindenkit imádkozni, Igét hallgatni, hitben erősödni.
Áldás, békesség!
http://www.refdunantul.hu/hir/mutat/21085/
tovább
Alkalmak:
Kedd délután 16 órakor imaórát tartunk a Lelkészi Hivatalban. Ez az alkalom egyben a Női világimanap alkalma is lesz. Idén Zimbabwe-ért fogunk imádkozni. Az alkalmon lehetőség lesz ételkóstolóra is.
Szerda este 18 órakor Szépné Czippán Noémi református lelkipásztor és egyházmegyei lelkigondozó fog előadást tartani Hit és gyász címmel. Az alkalom a Kultúrházban lesz. Március 18-án Baráth Julianna, református lelkipásztor Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Szakgimnáziumának igazgatója fog előadást tartani Hit és iskola címmel.
Szombaton 18 órakor esti istentiszteletet tartunk.
Vasárnap délelőtt a megszokott időben fogunk istentiszteletet tartani.
tovább
Alkalmak:
Kedden délután 16 órakor imaórát tartunk a Lelkészi hivatalban.
Szerda este kezdődik a Hit és... előadássorozatunk. Most szerda este nt. Thoma László, Budapest-gazdagréti református egyházközség lelkipásztora fog előadást tartani Hit és trauma címmel. Következő héten nt. Szépné Czippán Nomié: Hit és Gyász címmel tart előadást; két hét múlva pedig nt. Baráth Julianna: Hit és iskola címmel tart előadást.
Szombaton este 18 órakor istentiszteletet tartunk a templomban.
Vasárnap a megszokott időben istentiszteletet tartunk. Szeretettel hívjuk és várjuk Testvéreinket az alkalmainkra!
tovább
Alkalmak:
Kedden délután 16 órakor imaórát tartunk a Lelkészi Hivatalban.
Szombat este 18 órakor esti istentiszteletet tartunk.
Vasárnap délelőtt a megszokott időben istentiszteletet tartunk. Böjt első vasárnapja alkalmából megterítjük az úrasztalát.
A Hit és... előadássorozat március 4-től kezdődik szerda esténként a kultúrházban. Március 4-én Thoma László: Hit és trauma címmel; Március 11-én Szépné Czippán Noémi: Hit és gyász címmel; Március 18-án Baráth Julianna: Hit és iskola címmel tart előadást. Mindenkit szeretettel hívunk és várunk az alkalmainkra!
tovább
Alkalmak:
Kedden délután 16 órakor imaórát tartunk a Lelkészi hivatalban.
Szombaton este 18 órakor esti istentiszteletet tartunk.
Vasárnap délelőtt a megszokott időben istentiszteletet tartunk.
Jövő vasárnap a délelőtti istentiszteleten megkereszteljük Weisz Dániel és Weiszné Bátki Ildikó kisfiát, Weisz Dániel Noelt. Fogadjuk imádságos szívvel a keresztelendő családot!
Idén is megtartjuk a Hit és... előadássorozatot a kultúrházban a szokott időpontban, szerda esténként 18 órakor. Március 4-én Thoma László, gazdagréti református lelkipásztor lesz a vendégünk. Március 11-én Szépné Czippán Noémi, etei református lelkipásztor jön el közénk. Március 18-án Baráth Julianna, nyárádi református lelkipásztor, a Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakgimnáziumának igazgatója lesz az előadónk.
tovább
Alkalmak:
Hétfőn délután 15 órakor kanonika vizitáció, vagyis egyházlátogatás lesz gyülekezetünkben, ami istentisztelettel kezdődik.
Kedden délután 16 órakor imaórát tartunk a Lelkészi hivatalban.
Szombaton este 18 órakor esti istentiszteletet tartunk.
Vasárnap délelőtt a megszokott időben istentiszteletet tartunk. Mindenkit szeretettel várunk az alkalmainkra!
tovább
Alkalmak
Kedden délután 16 órakor imaórát tartunk a Lelkészi Hivatalban.
Szombat este 18 órakor esti istentiszteletet tartunk.
Vasárnap délelőtt a megszokott időben istentiszteletet tartunk.
Február 10-én egyházlátogatás lesz, ami délután 15 órakor istentisztelettel kezdődik. Mindenkit szeretettel várunk!
A látogató bizottságot szeretnénk süteménnyel megkínálni. Aki szívesen készít erre az alkalomra egy tányér süteményt, kérjük, hogy jelezze felénk.
tovább
Alkalmak:
Ma délután 18 órakor istentiszteletet tartunk, ami az ökumenikus imahét záróalkalma lesz.
Kedden 16 órakor imaórát tartunk a Lelkészi hivatalban.
Szombaton 18 órakor esti istentiszteletet tartunk.
Vasárnap a megszokott időben úrvacsorás istentiszteletet tartunk. Szeretettel hívjuk és várjuk Testvéreinket az alkalmainkra!
tovább