Alkalmak:
Kedd 5 órától Imaóra lesz a gyülekezeti teremben.
Szombat este 6 órától esti istentisztelet lesz a templomban.
Jövő vasárnap délelőtt 9 órától konfirmációi előkészítő, 10 órától istentisztelet és gyermekistentiszteletet tartunk.
Jövő szombaton, nov. 17-én lesz az egyházmegyei hittanverseny, amelyre 4 csapattal és néhány felnőtt kísérővel, összesen 20-an megyünk. Gondoljanak ránk és hordozzák imádságban ezt az alkalmat, amelyen legalább 300 gyermek és felnőtt lesz együtt.
December 2-án 16 órától tartjuk adventi zenés áhítatunkat, melyen a Pápai Refi diákjai és Vadász Márta vallástanár fognak szolgálni közöttünk. Utána szeretnénk szeretetvendégséget is tartani.
Dec. 8-án, szombaton de. 10 órától kerül sor Bátky Dávid Géza beiktatásár a balatonfüredi gyülekezet lelkészi állásába. Erre az alkalomra buszt szervezünk: útiköltség 1000 Ft, indulás 8.15-kor. Már lehet jelentkezni a kijáratnál.
Fel lehet iratkozni a Kálvin Kiadó jövő évi kiadványaira: Bibliaolv. Kalauz, Falinaptár, Képes Kálvin Kalendárium.
Most lehet megrendelni a Dunántúli Reformátusok Lapját, ami negyed évente jelenik meg. Az évi 4 szám ára: 1000Ft. Aki újonnan szeretné előfizetni, az még két hétig megteheti.
Adakozók:
A templomi virágokat köszönjük asszonytestvéreinknek.
Tegnap vettünk végső búcsút Sáhó Jánostól, aki életének 71. évében hunyt el. Ravatalánál a 139 zsoltár alapján hirdettük a feltámadás reménységét, mely legyen vigasztalásul minden gyászoló testvérünk számára. „Alaktalan testemet már látták szemeid, könyvedben minden meg volt írva, a napok is , amelyeket nekem szántál..."
Pont ma 100 éve annak, hogy az 1. világháb. befejeződött. A nagy háborúban kb. 10 millióan vesztették életüket. A himnusz eléneklésével emlékezzünk meg a katonai és civil áldozatokról.