Alkalmak:
Kedden délután 16 órakor imaórát tartunk a Lelkészi hivatalban.
Szombaton este 18 órakor esti istentiszteletet tartunk.
Vasárnap délelőtt a megszokott időben istentiszteletet tartunk.
Jövő vasárnap a délelőtti istentiszteleten megkereszteljük Weisz Dániel és Weiszné Bátki Ildikó kisfiát, Weisz Dániel Noelt. Fogadjuk imádságos szívvel a keresztelendő családot!
Idén is megtartjuk a Hit és... előadássorozatot a kultúrházban a szokott időpontban, szerda esténként 18 órakor. Március 4-én Thoma László, gazdagréti református lelkipásztor lesz a vendégünk. Március 11-én Szépné Czippán Noémi, etei református lelkipásztor jön el közénk. Március 18-án Baráth Julianna, nyárádi református lelkipásztor, a Pápai Református Kollégium Gimnáziumának és Művészeti Szakgimnáziumának igazgatója lesz az előadónk.
Adakozók:
Az elmúlt héten hétfőn egyházlátogatás volt gyülekezetünkben, mely során az egyházlátogató bizottság az egyházközség életét rendben találta. Köszönjük szépen a süteményeket, amiből a bizottságot és a gyermekeket is megkínáltuk.
Egy keresztyén asszonytestvérünk a templom felújítására, Isten dicsőségére 6.000 Ft-t adományozott.
Isten igéjével hirdetünk áldást az adakozóknak:
„Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül."
Egy magát megnevezni nem kívánó testvérünk súlyos betegségéből való gyógyulásáért Isten dicsőségére 10.000 Ft-t adományozott.
Isten igéjével adunk hálát testvérünk gyógyulásáért:
„Adjanak most hálát az Úrnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért, mutassanak be hálaáldozatot, beszéljék ujjongva tetteit!"
Egyéb:
Elmúlt héten hétfőn 71 éves korában elhunyt Balogh Ferencné. Temetése szerdán délután 15 órakor lesz a református temetőben.
Szintén elmúlt héten hétfőn 77 évesen hunyt el Kozma Miklós. Temetése február 27-én 13 órakor lesz a katolikus temetőben.
Elmúlt héten 83 éves korában elhunyt Czigány István, aki Rédén a Kertész utcában lakott. Az istentisztelet után az ő halálát fogjuk kiharagozni.
A tegnapi napon részt vettünk az egyházmegyei presbiteri konferencián. A konferencián körülbelül 250-en vettünk részt. Dr. Vladár Gábor, soproni református lelkipásztor igei szolgálata után meghallgattuk Steinbach József püspök úr előadását a ciklusa alatt végbevitt szolgálatairól. Ezt követően a készülő énekeskönyvből hallottunk három éneket, majd a Magyar Református Egyház közéleti helyzetéről hallhattunk pár szót.
A kijáratnál a Héthatár újság legfrissebb száma elvihető.