A Rédei Református Egyházközség Honlapja

Istentiszteleti hirdetések 2020. november 22.

2020-11-21 21:26:46 / Barta Zsolt

 

Alkalmak:

 

Az Magyarorszáig Református Egyház zsinati elnökségének ajánlása szerint határozatlan ideig, a járványhelyzet csitulása érdekében, szüneteltetünk minden gyülekezeti alkalmat, személyesen nem találkozhatunk csoportos összejöveteleken.

Ezért nem tartunk istentiszteleteket, gyermekistentiszteletet, imaórát, filmklubot és Bárányka klubot sem. A konfirmációi felkészítő az iskolai hittanóra keretében folytatódik. Az óvodai és az iskolai hittanórák pedig az intézmények működési rendje szerint lesznek megtartva – ha szükséges lesz, akkor online oktatás keretében.

 

Telefonon és emailben természetesen elérhetőek vagyunk. Ezek a számok és címek a gyülekezet honlapján is megtalálhatóak.

 

Temetéseket végzünk, de legfeljebb 50 fő vehet részt a temetésen.

 

A Lelkészi hivatal nyitva van a kiírt napokon 9 és 16 óra között – ott is maszkot kell viselni. Vasárnap délelőttönként hangfelvételt teszünk közzé a honlapunkon és az egyházközség facebook oldalán. A 10 órás harangot bekapcsolva hagyjuk.

 

Hét elején bedobjuk a postaládákba az előző vasárnapi igehirdetést és az imaóra anyagát. Imádkozzunk együtt kedd este 5-kor vagy később az este során mindenki a maga otthonában. 130 címre küldjük el rendszeresen. Aki nem kapott, de szeretne, kérjük jelezze. Aki kapott, de nem szeretne kapni, az is jelezzen.

 

A jövő héten érkezni fog egy imádságos füzet is, amely a hét minden napjára tartalmaz reggeli és esti imádságokat. Ezt is forgassuk, imádkozzuk, ezzel is erősítve egyéni hitéletünket.

 

Keressük egymást telefonon, tartsuk a kapcsolatot.!

 

Jövő héten advent első vasárnapja lesz. Sajnos a kialakult helyzet miatt nem tudunk együtt lenni és az úrvacsora sákramentumával élni.

 

Hirdetem az adakozást, melyre Isten az Ő igéjével buzdít:

"A jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten."

 

Az adakozást meg lehet tenni utalással a gyülekezet bankszámlájára vagy személyesen a Lelkészi hivatalban. Az egyházfenntartói járulékok befizetéséről sem felejtkezzünk el!

 

 

A mai igehirdetés itt hallgatható vissza:

Istentisztelet 2020. 11. 22.

Adakozók:

 

Mikó László édesanyja emlékére Isten dicsőségére adakozott.

 

Biró Mihályné Isten dicsőségére juttatott el adományt a gyülekezet számára.

 

Isten áldását kérjük a jókedvű adakozók életére: „Jó az Úr a benne reménykedőkhöz, a hozzá folyamodókhoz. Jó csendben várni az Úr szabadítására.” JerSir 3,25-26

 

Egyéb:

 

Szomorú szívvel hirdetem, hogy Matyasovszky Ernőné, Erzsike néni életének 71. évében megtért Teremtő Istenéhez. Temetéséről a család később intézkedik.

 

Továbbá ugyancsak együtt érző szívvel hirdetem, hogy Kiss Miklósnét, szül. Horváth Erzsébet életének 79. évében magához szólította az Úr. Temetése a ránk következő szombaton, november 28-án délután 3 órakor lesz a református temetőben.

 

 

Hirdetem, hogy a Bibliaolvasó kalauz, a Falinaptár és a Képes Kálvin Kalendárium csütörtöktől kezdve átvehető lesz a Lelkészi Hivatalban.

Csatolt dokumentumok
Istentisztelet 2020. 11. 22. ( 50.8 KB )